Először jósolt, aztán zsarolt

2024. 11. 06., sze - 12:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök zsarolás és csalás miatt vettek őrizetbe egy nőt.

Egy helyi lakos idén tavasszal tett feljelentést a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon arról, hogy több millió forintot csaltak ki tőle. Elmondta, hogy 2021 májusában megismerkedett egy nővel, aki ezt követően több alkalommal különböző összegekért jósolt neki.

Az egyik találkozójukon a sértett közölte, hogy vissza szeretné szerezni volt párját, akinek már új kapcsolata van. Ekkor a csaló megkérte újdonsült ismerősét, hogy írja le egy papírra, mi történjen a férfi új szerelmével, és ő újra össze fogja őket hozni, amiért cserébe havi díjat kért.

A 67 éves nő 2022 januárjától folyamatosan pénzt követelt, zsarolta és többször is megfenyegette 38 éves áldozatát, aki annyira megijedt, hogy két év alatt közel 10 millió forintot adott át neki.

A berettyóújfalui rendőrök november 5-én fogták el a kabai lakost, majd kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették. Beismerő vallomást tett.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.