Előterjesztették

2013. 06. 10., h - 14:18
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai 2013. június 10-én előterjesztést tesznek annak a három őrizetbe vett gyanúsítottnak az előzetes letartóztatására, akiket 2013. június 8-án kora este fogtak el a rendőrök Pocsajon.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, 2013. június 8-án délután Pocsaj belterületén egy Létavértes irányából közlekedő személygépjárműnek hajtott egy 6 éves kerékpározó kisfiú. Az ütközés következtében a gyermek elesett. Miközben a jármű vezetője megállt, hogy segítsen a fiúnak, a gyermek közelben tartózkodó rokonai bántalmazni kezdték. A bántalmazásnak a rövid időn belül a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget. Négy személyt előállítottak a helyi rendőrőrsre, közülük három férfit gyanúsítottként hallgattak ki a helyi rendőrőrsön. A bántalmazott gépkocsivezető súlyos, a kisfiú az ütközés következtében könnyű sérülést szenvedett.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a 31 éves L. László, a 37 éves Gy. Tibor, valamint a 48 éves Gy. Zoltán pocsaji lakosokkal szemben csoportos garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról - a Debreceni Járási Ügyészség indítványára - a Berettyóújfalui Járásbíróság hozhat döntést.


Hírfolyam

 

Besurranó kezén kattant a bilincs Debrecenben

A 29 éves férfi egy családi házból lopott szerszámgépeket és elektronikai eszközöket, majd egy erdőben elrejtette azokat. A nyomozók két nap alatt azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai.

 

„Megdolgozott” a kábítószerért

Fuvarozásért cserébe kapta a drognak minősülő kristályt egy férfi Orosházán. A dílernek ugyanis nem volt jogosítványa, így gyorsabb és kényelmesebb módját választotta a közlekedésnek. Mikor a rendőrök rajtuk ütöttek, éppen egy fogyasztónak vittek utánpótlást. Az őrizetbe vett terjesztő és fogyasztók ellen is eljárás indult.