Előzetes letartóztatás a tanár bántalmazásáért

2014. 12. 19., p - 11:04
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rongált és megráncigálta tanárát egy nyolcadikos fiú Oroszlányban.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 16 éves fiú ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 17-én megráncigálta egyik tanárát.

 

Az osztályfőnök és diákja között az énekórát követően alakult ki szóváltás, mert a pedagógus a fiú tanórán, majd az azt követő szünetben tanúsított viselkedése miatt értesíteni akarta az édesapát. A fiatalkorú dühében kukákat borogatott az iskola udvarán, majd visszatérve az épületbe kérdőre vonta tanárát. Ekkor döntött úgy az osztályfőnök, hogy a szülő helyett a rendőröket hívja segítségül a diák megfékezéséhez, aki az egyenruhások hallatán megrongálta az egyik tanterem ajtaját, a bent lévő asztaláról leverte a projektort és megrángatta oktatóját. A rendőrök előállították őt az Oroszlányi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd a rendőrség őrizetbe vette őt és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A bíróság 2014. december 18-án elrendelte 30 napra történő fogva tartását.


Kapcsolódó oldalak