Előzetes letartóztatásba került a 16 éves gyanúsított

2015. 06. 12., p - 09:22
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kerepesi fiú egy idős nő kezéből tépte ki a táskát.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 16 éves kerepesi fiú ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú gyanúsított 2015. június 8-án 20 óra körüli időben Kerepes, Hársfa utcában megkísérelte kitépni a 69 éves sértett kezéből a táskáját, azonban az idős asszony azt nem engedte el. Ekkor a 16 éves fiú meglökte a sértettet, aki ettől elesett és beverte a fejét a járdába. A gyanúsítottnak így sikerült megszereznie a táskát, majd elmenekült a helyszínről. Az idős asszony az esés következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A kistarcsai és a gödöllői rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, melynek eredményeként azonosították a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi fiatalt. A gödöllői rendőrök a fiút a bűncselekményt követő néhány órán belül a lakásában elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók ezt követően őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. június 11-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Ellene a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak