Előzetes letartóztatásba került a ceglédi házaspár

2017. 02. 27., h - 05:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak kábítószerrel kereskedtek.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 24 éves ceglédi nő és 34 éves férje ellen.

A jelenlegi adatok szerint az asszony az elmúlt hónapokban úgy árult marihuánát ceglédi otthonukban, hogy házi őrizet hatálya alatt állt.

A kényszerintézkedést a Ceglédi Járásbíróság a 24 éves nővel szemben 2016. augusztus 26-án rendelte el, mivel 2016 márciusa és 2016. augusztus 3. közötti időszakban rendszeresen adott el marihuánát abonyi lakosoknak.

Mivel a házi őrizet elrendelése után a lakását nem hagyhatta el, így a bűncselekmény elkövetését a nő férje azzal segítette, hogy a kábítószer beszerzésében rendszeresen közreműködött.

A ceglédi nyomozók a házaspárt 2017. február 22-én elfogták, előállították, majd kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat. 


Kapcsolódó oldalak