Előzetes letartóztatásban
Emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a környei férfit.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság 2014. szeptember 2-án H. Szilvesztert, akit emberölés bűntett elkövetésével gyanúsít a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 61 éves férfi 2014. augusztus 31-én késszúrással végzett lakótársával. Gyanúsítotti kihallgatásán H. Szilveszter elismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsított elmondta, hogy szóváltás alakult ki közte és áldozata között. Az italon vesztek össze és a vita dulakodásba torkollott. Ekkor ejtett halálos sebet a sértetten.