Előzetes letartóztatásban a gumitolvaj - videóval
Két kunszentmiklósi férfi több mint 80 darab gumiabroncsot tulajdonított el Dunaújvárosból. A járőrök Bács-Kiskun megyében fogták el őket úgy, hogy a menekülő tehergépkocsi kerekeire célzott lövéseket adtak le.
Ahogy arról beszámoltunk a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. március 17-én 0 óra 40 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy dunaújvárosi gyár mellett parkoló tehergépkocsiból ismeretlen tettesek autógumikat tulajdonítottak el.
A bejelentés alapján helyszínre riasztott rendőrök többször megkísérelték megállítani a tehergépjárművel menekülő elkövetőket, akiket a dunaújvárosi egyenruhások Bács-Kiskun megyében fogtak el a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével.
A 27 éves F. Zoltánt és a 18 éves F. Dánielt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a dunaújvárosi nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásuk indítványozására.