Előzetes letartóztatásban a rabló - videóval

2016. 06. 03., p - 12:52
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három órán belül elfogták a 19 éves berhidai férfit, aki fenyegetéssel szerezte meg a sértett karóráját.

A 19 éves Cs. B. június 1-én 23 óra körül Berhidán a Veszprémi és Bezerédi út kereszteződésében lévő buszmegállóban 500 forintot, majd a pénztárcáját kérte az ott várakozó fiataltól, aki közölte, hogy nála nincs pénz és a pénztárcáját sem adta át.

A berhidai férfi ezután lecsatolta a sértett kezéről a karóráját. A fiú többször is kérte, hogy adja vissza az óráját, erre a férfi veréssel fenyegette meg, majd a karórával távozott. A bejelentést követő három órán belül a nyomozók azonosították és előállították a 19 éves férfit a Várpalotai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A 19 éves Cs. B. ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Várpalotai Rendőrkapitányság folytat nyomozást, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2016. június 3-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak