Előzetes letartóztatásban az állítólagos autószerelő

2016. 08. 05., p - 10:45
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ecseri férfi autókat és készpénzt sikkasztott a sértettektől.

A Monori Rendőrkapitányság Maglódi Rendőrőrse eljárást indított sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. István 32 éves ecseri lakos ellen.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az elmúlt hónapokban Ecseren – magát autószerelőnek kiadva – több személytől javítás céljából autókat vett át. Ezen túlmenőn készpénzt is kért a sértettektől alkatrészvásárlás címén. A gépjárművek javítását egyetlen esetben sem végezte el. Egy autót a tulajdonos tudta nélkül értékesített. Több autót pedig az átvétel óta nem adott vissza a jogos tulajdonosának.

A 32 éves férfit 2016. augusztus 3-án a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.  

Az illetékes bíróság 2016. augusztus 5-én elrendelte R. István előzetes letartóztatását.

Ellene a büntetőeljárást a Monori Rendőrkapitányság Maglódi Rendőrőrse folytatja le.


Hírfolyam

 

A miniszterelnök megölésével fenyegetőzött

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogott el egy 44 éves Tolna vármegyei férfit. Emberölés előkészületével gyanúsítjuk.

 

Felismeri?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.