Előzetesbe került a 19 éves gyanúsított

2016. 11. 11., p - 09:37
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök rablással gyanúsítják a tápiószecsői férfit.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán V. Tamás 19 éves tápiószecsői lakos ellen.

A férfi a jelenlegi adatok szerint 2016. november 6-án hajnalban Gyömrőn, a MÁV állomás peronján ment oda a sértetthez és kivette a kezéből a mobiltelefonját. Azt mondta, hogy meg akarja nézni a készüléket, de azt végül zsebre rakta. A férfi ezt látva odalépett a 19 éves gyanúsítotthoz, hogy a telefonját visszakérje, de V. Tamás a könyökével ellökte és közölte, hogy a telefon már az ő tulajdona. A sértettet megfenyegette, hogy a még egyszer a készülékért nyúl, akkor beveri a fejét.

A 19 éves gyanúsított ezt követően elment a helyszínről. A monori rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították és 2016. november 9-én az esti órákban tápiószecsői lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. Tamást. Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2016. november 10-én elrendelte V. Tamás előzetes letartóztatását.

 

 


Kapcsolódó oldalak