Előzetesbe került a 24 éves gyanúsított

2016. 05. 03., k - 07:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bagi férfi egy késsel szúrta meg ismerősét.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya V. János 24 éves bagi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. április 29-én a délutáni órákban – saját házának udvarán – keveredett szóváltásba ismerősével egy korábbi nézeteltérés miatt. A vita dulakodássá fajult, amelynek során a 24 éves gyanúsított a kezében lévő késsel megszúrta a sértettet.

 

A sérült férfit mentőhelikopterrel szállították egy fővárosi kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

 

A Gödöllői Rendőrkapitányság járőrei V. Jánost a bűncselekmény elkövetésének helyszínén elfogták. A Pest megyei nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A lakásán tartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták azt a kést is, amivel a sértettet megszúrta.

 

Az illetékes bíróság 2016. május 2-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. 


Kapcsolódó oldalak