Előzetesbe került a 42 éves örkényi férfi
Új pszichoaktív anyagot találtak nála a dabasi rendőrök.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. I. 42 éves örkényi lakos ellen.
A dabasi nyomozók - állampolgári bejelentés alapján - 2016. február 10-én 10 óra körüli időben megjelentek a 42 éves férfi örkényi lakcímén, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsított értékesítés céljából kábítószert tart a lakásában.
A rendőrök a házkutatás során az egyik szekrényben a ruhák alá rejtve kábítószergyanús anyagot és készpénzt találtak, melyet lefoglaltak.
A kirendelt szakértő elsődleges véleménye szerint a lefoglalt anyag új pszichoaktív anyagnak minősül.
H. I.-t a nyomozók elfogták és a Dabasi Rendőrkapitányságra előállították, ahol – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.
A Dabasi Járásbíróság 2016. február 12-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Ellene a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.