Előzetesbe kerültek
A dabasi rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán T. János 48 éves és T. Stefán 20 éves alsónémedi lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegette meg a sértettet 2015. május 3-án 19 óra 30 perc körüli időben azzal, hogy amennyiben nem ad nekik 40 ezer forintot, akkor elvágják a torkát, valamint további bántalmazásokat is kilátásba helyeztek.
A sértett a fenyegetés hatására 2015. május 4-én a kért összeg egy részét átadta a gyanúsítottaknak, akiket a rendőrök a pénz átadását követően elfogtak és előállítottak a Dabasi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság 2015. május 6-án elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását.
Ellenük a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.