Előzetesbe kerültek a rablók - videóval
A gyanúsítottak pénzt és mobiltelefont vettek el a sértettől.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán G. Imre 22 éves gödöllői, valamint B. László 20 éves és B. Tamás 18 éves dejtári lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2016. június 9-én 23 óra 30 perckor egy gödöllői útkereszteződésben szólította le a sértettet, akitől cigarettát kértek. Mivel a férfi nem tett eleget a gyanúsítottak kérésének, ezért B. László megütötte. A sértett ettől a földre esett, de a bántalmazását még ekkor sem hagyták abba. Tovább ütötték és pénzt követeltek tőle. Végül pár száz forintját és a mobiltelefonját elvették, majd a helyszínről elmentek. A sértettnek a bántalmazás következtében kitört a foga, valamint a szája is felszakadt.
A gödöllői rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították és a rablást követően néhány órával – 2016. június 10-én hajnalban - elfogták G. Imrét és társait. Mindhármukat előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság 2016. június 12-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.