Előzetesben

2014. 08. 21., cs - 11:35
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a szomszédját fenyegető dorogi férfit.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya D. István ellen. A 42 éves férfi a gyanú szerint 2014. augusztus 18-án Dorogon, az utcán rátámadt szomszédjára és egy késsel megfenyegette őt. A gyanúsított ezt követően elmenekült a helyszínről. A dorogi rendőrök rövid időn belül néhány utcával arrébb elfogták D. Istvánt és előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság 2014. augusztus 21-én elrendelte előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak