Előzetesben

2015. 03. 13., p - 18:19
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban a Pocsajban történt emberölés gyanúsítottja.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk a rendőrök 2015. március 11-én 19 óra 30 perc körüli időben, Pocsaj belterületén egy személygépkocsiban találtak rá egy nő holttestére. A 22 éves sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a gépkocsi közelében elfogták és előállították M. Sándort, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök a kihallgatást követően őrizetbe vették a helyi lakost, akinek kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2015. március 13-án elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 45 éves férfi ellen.


Kapcsolódó oldalak