Előzetesben
Édesanyja és nevelőapja lelövésére emlékszik, de arra nem, hogy tüzet nyitott a tatabányai rendőrökre.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 40 éves tatabányai férfit, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 11-én megölte édesanyját és annak élettársát. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését követően a helyszínre érkezett rendőrökre is tüzet nyitott engedéllyel tartott Glock típusú sport maroklőfegyverével. Őket a segítségükre siető kollégák gyorsan kimenekítették, a gyanúsított által leadott lövések egyike sem találta el őket, szolgálati gépjárművüket azonban több lövés is érte.
A férfit végül többórás tárgyalást követően a Terrorelhárító Központ műveleti egységének munkatársai elfogták. N. Norbert gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, mi vezetett a családi tragédiáig, arra azonban állítása szerint nem emlékszik, hogy tüzet nyitott a tatabányai rendőrökre. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen, akinek előzetes letartóztatását 2015. július 13-án elrendelte a Tatabányai Járásbíróság.