Előzetesben

2013. 12. 28., szo - 11:50
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak egyike szabadlábon védekezhet, a másikat viszont előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kisbéri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két kisbéri férfi ellen, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint gázolajat tulajdonítottak el egy rédei családi ház udvarán parkoló tehergépkocsiból. A tulajdonos 2013. december 26-án tett feljelentést a rendőrségen, miután a jármű mellett megtalálta az elkövetők által lefeszített tanksapkát. A kisbéri rendőrök még aznap elfogtak egy 21 és egy 19 éves férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Egyikük részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy 2013. december 24-én követték el a bűncselekményt. Ismerték a sértettet, így azt is tudták, hogy az udvart a kert végéből kell megközelíteni. Csövet vittek magukkal a gázolaj leszívásához, a kannákat viszont helyben szerezték be. Kettő ötliterest és egy húszliterest töltöttek meg üzemanyaggal, majd a zsákmánnyal együtt távoztak a telekről. A gyanúsított kihallgatásán egy másik bűncselekmény elkövetését is elismerte. Bevallotta, hogy társával 2013. december 16. és 2013. december 18. között egy bakonybánki műhelyből 20 mázsa morzsolt kukoricát tulajdonított el. A 19 éves férfit a rendőrség szabadlábra helyezte, a 21 éves férfit viszont a Kisbéri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának kezdeményezésére a bíróság 2013. december 28-án előzetes letartóztatásba helyezte.  


Kapcsolódó oldalak