Előzetesben a 32 éves férfi
Apja élettársát verte meg.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytat eljárást F. József 32 éves nagybörzsönyi lakos ellen testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Mint ahogyan arról korábban hírt adtunk, a férfi 2014. január 1-jén 19 óra körüli időben szóváltásba keveredett édesapjával, valamint annak élettársával is. A nő kezéből kiverte a nála lévő lábast, majd apját ököllel mellkason ütötte. Ezt követően apjával verekedni kezdtek, majd apja élettársát a kezében lévő eszközzel –feltehetően egy baltával – fejbe vágta, továbbá egy késsel többször felé szúrt.
A sértett nő az orvos elsődleges véleménye szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba vitték.
F. Józsefet a nyomozók még a cselekmény elkövetésének napján elfogták, majd gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2014. január 3-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.