Előzetesben a fiatalkorú rabló

2017. 03. 14., k - 10:09
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy bősárkányi fiatalkorú fiú ellen.

A nyomozás adatai szerint 2017. március 10-én 19 óra körül egy bősárkányi nő értesítette a rendőrséget arról, hogy egy fiatal férfi elvette a pénzét. A rendőrök a helyszínen meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy zajt hallott az egyik szobából, ezért odament és meglátta, hogy ott egy általa már ismert 17 éves férfi kutatott az ágyában. A gyanúsított magához vette a nő pénztárcáját és amikor észrevette a sértettet meglökte és megfenyegette őt, majd a tárcából kivette a pénzt és elhagyta a lakást.

 

A nyomozók 2017. március 11-én elfogták, a Csornai Rendőrkapitányságra előállították a 17 éves helyi fiatalt, majd rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A rendőrök előterjesztést tettek a fiatalkorú férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a Győri Járásbíróság 2017. március 13-án elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak