Előzetesben a garázda

2018. 06. 08., p - 11:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók elfogták azt a férfit, aki kukát dobált, ablakot tört be és egy kerékpárt dobott a sértettnek.

Egy debreceni belvárosi étteremből 2018. június 3-án érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint néhány nappal korábban egy férfi az étterem alkalmazottaival szóváltásba keveredett, majd az utcai kukát felkapta és azt a bejárat felé dobta, kiabált, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően a helyszínen adatgyűjtést végeztek és a beszerzett adatok alapján azonosították a garázdát, akit 2018. június 4-én elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A 25 éves debreceni férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018. május 30-án 23 óra 30 perc körül az egyik belvárosi közintézmény ablakát berúgta, valamint másnap 20 óra körül egy debreceni bevásárlóközpont előtt vitatkozott egy férfival, akinek megfogta a biciklijét és neki dobta. A nyomozók Sz. Rolandot kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2018. június 7-én elrendelt.

Vele szemben garázdaság vétség és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

 

 


Kapcsolódó oldalak