Előzetesben a postás

2014. 08. 21., cs - 14:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte a debreceni nyomozók által Budapesten elfogott gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az egyik debreceni posta vezetője 2014. augusztus 13-án 19 óra 30 perc körüli időben tett bejelentést a rendőrségen, hogy egyik kézbesítője a rábízott küldeményeket, illetve készpénzt nem kézbesítette a címzetteknek. A feljelentést követően a rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást a 32 éves férfi felkutatása érdekében.

 

A debreceni nyomozók M. Sándort 2014. augusztus 18-án 15 óra 45 perckor Budapesten elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a postás sérelmére bűncselekményt nem követtek el. A megalapozott gyanú szerint a debreceni lakos a rábízott pénzzel sajátjaként rendelkezett. A kézbesítésre átvett készpénz egy részét a rendőrök a gyanúsítottnál megtalálták és lefoglalták.

 

M. Sándor kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte.

 

A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett terheltet a Debreceni Járásbíróság 2014. augusztus 21-én előzetes letartóztatásba helyezte.

 

Ellene a nyomozást – fogvatartása mellett – a Debreceni Rendőrkapitányság sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

 


Kapcsolódó oldalak