Előzetesben a rabló
A fiatal fiú Vácon vette el a sértett pénzét.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy fiatalkorú váci fiú ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. január 7-én délután Vác egyik utcáján szólította le a sértettet és pénzt követelt tőle. Ezt azzal nyomatékosította, hogy egy kést vett elő, amit a sértett mellkasához nyomott, majd a zsebéből kivette a benne lévő pénzt és elfutott a helyszínről.
A váci rendőrök a bejelentést követően néhány órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt, akit előállítottak, gyanúsítottként hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
Az illetékes bíróság 2017. január 10-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.