Előzetesben a rablók

2014. 01. 09., cs - 14:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság a hat fiatallal szemben előzetes letartóztatásuk mellett folytatja a nyomozást.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központját telefonon hívta egy fiatal férfi 2014. január 6-án 17 óra 40 perc körüli időben, mivel Debrecenben a vasútállomás közelében többen megtámadták, bántalmazták és eltulajdonították értékeit, majd az ismeretlenek elmenekültek a helyszínről.

 

A bejelentést követően a járőrök negyed órán belül a helyszín közelében elfogták a hat fiatalkorút, akiknél megtalálták a sértett értékeit is.

 

A rendőrök a 17, 16, 15 éves gyanúsítottakat és három 14 éves társukat előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették őket.

 

A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2014. január 9-én elrendelt.

A mikepércsi, komádi, hosszúpályi és három helyi terhelt ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a további nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja.


Kapcsolódó oldalak