Előzetesben az embercsempészek
Hat szír állampolgárt akart átcsempészni a határon két szegedi férfi. Az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán fogták el őket a rendőrök.
Embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya T. Zoltán és M. Tibor ellen. A két szegedi férfi 2014. március 5-én személygépkocsival közlekedett az M1-es autópályán Győr felé, amikor a grébicsi pihenőnél a járőrök megállították őket. Mindkét autóban a sofőr mellett három szír állampolgár utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat. A hat külföldi úti célja Ausztria volt, ahová a két férfi segítségével akartak eljutni. A 36 éves T. Zoltánt és a 45 éves M. Tibort a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság 2014. március 7-én előzetes letartóztatásba helyezte.