Előzmény nélkül ütött, elfogták

2022. 06. 20., h - 07:58
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság eljárást folytat egy 24 éves helyi férfi ellen lopás, könnyű testi sértés és garázdaság bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

S. József 2022. május és június hónapban több alkalommal fenyegetett meg és bántalmazott járókelőket Salgótarján belvárosában. Első alkalommal május közepén egy helyi buszmegállóban lépett oda egy nőhöz, akinek az arcához tette az öklét és megfenyegette, hogy eltöri az állát. A gyanúsítottat a buszmegállóban várakozó másik sértett felszólította, hogy viselkedését fejezze be, azonban S. József a férfihoz lépett és combon rúgta.

Június hónapban a férfi a megyeszékhely belterületén, a járdán sétáló sértett mögé lépett, hátulról a bal kezét megfogta és a haját megrángatta. Tettét követően pár nappal minden előzmény nélkül egy férfit mellkason, majd egy nőt nagy erővel ököllel arcon ütött. A sértettek a bántalmazások következtében könnyű sérüléseket szenvedtek.

A nyomozás adatai alapján megalapozott a gyanú, hogy a férfi a bántalmazásokon és a fenyegetéseken kívül több salgótarjáni kereskedelmi egységből szeszes italt és édességet lopott el, amellyel közel 120.000 forint kárt okozott.

A salgótarjáni rendőrök a 24 éves helyi lakost elfogták, előállították és üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, lopás vétség, könnyű testi sértés vétség és többrendbeli garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A hatóság tagjai előterjesztést tettek az ügyészségen letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.