Előzött, indokolatlanul fékezett, majd ütközött a 32 éves sofőr

2020. 03. 05., cs - 14:34
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy budapesti férfi balesetet okozott a 71-es számú főúton indokolatlan fékezésével, a balatonfüredi rendőrök közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Balatonfüred határában, a 71-es számú főút négysávos szakaszán közlekedett autójával egy 32 éves budapesti férfi 2020. március 4-én 7 óra 40 perc körül. Haladása során utolért egy gépkocsit, és sávot váltva mellé ért. Ezután a mellette közlekedő jármű vezetőjére dudált és intett, mire a másik autós is visszajelzett neki. A fővárosi sofőr elkerülte a mellette haladót, visszasorolt elé és váratlanul fékezésre kényszerítette. A vétlen járművezető már nem tudta elkerülni a balesetet, ezért összeütköztek. Személyi sérülés nem történt az ütközés során, a gépkocsikban anyagi kár keletkezett.

A balesetet okozó budapesti férfit a helyszínre érkező járőrök elfogták, előállították, és vezetői engedélyének elvétele mellett gyanúsítottként kihallgatták. Ellene közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

baleset

baleset helyszíne


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elfogták a bombariadóval fenyegetőt

A részeg embert nem engedték buszra szállni a XIII. kerületben, ezért fenyegette meg a közlekedési vállalatot. A budapesti rendőrök a férfi bíróság elé állítását kezdeményezik.

 

Menekült

Ceglédtől Üllőig követtek és próbáltak megállítani a rendőrök egy teherautót, amely száguldozva akarta elkerülni az intézkedést. Nekiment egy rendőrautónak is, végül egy árokba csapódott. A raktérben 20 migráns tartózkodott.