Elrabolták

2026. 02. 25., sze - 09:49
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autóba raktak, majd órákon át fogva tartottak egy férfit Pécsett.

Nem szokványos történetről tett bejelentést személyesen egy férfi február 21-én. Elmondása alapján előző este egy Pécs melletti településre mentek szórakozni egy ismerősével, majd ott, az autójánál megjelent egy korábbról ismert férfi, és rákiabált, hogy szálljon ki. A sértett ennek nem tett eleget, hanem elhajtott. A férfi azonban egy erdős részen beérte őket, majd a jobb oldali ablakon keresztül gáz-riasztó fegyverrel több lövést adott le az utastérbe. Közben a sofőr ajtajánál megjelent egy másik férfi is, majd kirángatta a kocsiból, és a társával ütni-rúgni kezdték. Ezután berakták egy járműbe, a fejére pokrócot húztak, majd elhajtottak. Az egyik támadó útközben kiszállt, a másik pedig egy pécsi lakásra vitte, ahol követelte, hogy a sértett adjon neki 4 millió forintot, vagy ilyen értékben bármit. Másnap reggel az emberrabló arra utasította, hogy a sértett a korábban meghatározott értékben hozzon el munkagépeket az apjától egy előre megbeszélt helyre, majd elvitte a telephelyre, és közölte, másfél órája van a követelés teljesítésére, különben újra bántalmazni fogják.

A sértett azonban nem tett eleget a követelésnek, hanem látleletet vetetett – kiderült, hogy eltört az orra –, majd feljelentést tett.

A rendőrök február 22-én a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek bevonásával Pécsett fogták el az elkövetéssel gyanúsítható két férfit. A 24 éves pécsi és a 33 éves tolnai férfit előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Emberrablás miatt nyomoz ellenük a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.


Kapcsolódó oldalak