Elrejtette a lopott pénzt
A szécsényi rendőrök négy órán belül elfogták a 36 éves férfit.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. december 24-én 7 óra 55 perckor tettek bejelentést, miszerint egy nógrádmegyeri vegyesboltból elloptak egy pénztárcát, a benne tárolt váltópénzzel.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B. Zsolt 36 éves helyi lakos - kihasználva, hogy az üzlet vezetője egy rövid időre egyedül hagyta őt az eladótérben - eltulajdonította a pénzváltásra használt nagyobb összegű készpénzt. A férfi ezt követően távozott a helyszínről, majd a megszerzett értéket elrejtette egy bokor alatt. A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 36 éves B. Zsoltot beazonosították, rövid időn belül elfogták és a Szécsényi Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, az eltulajdonított és elrejtett pénzt a nyomozók felkutatták, lefoglalták, majd a sértettnek visszaadták.