Elszállt indulatok

2022. 06. 03., p - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közlekedési konfliktusból alakult ki garázdaság. A sértett mobiltelefonjával rögzítette az esetet, a zuglói rendőrök most zárták le a nyomozást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség miatt folytatott eljárást egy 37 éves férfival szemben, aki 2021. szeptember 17-én délelőtt zuglóban közlekedési konfliktusba keveredett egy másik férfivel. A szóváltást követően egy piros lámpánál K. Ernő az előtte álló kocsi ablakát megütötte, illetve megrúgta a hátsó sárvédőt. Az esetet a sértett mobiltelefonjával rögzítette, majd hívta a rendőrséget, és közben követte kocsival a másikat, akit a kerületi rendőrök a helyszínen elfogtak.

K. Ernőt a rendőrök garázdaság vétség gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte.

A XIV. kerületi nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait pedig átadták az ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.