Elszámoltatva

2021. 09. 06., h - 09:21
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták és kihallgatták azt az abonyi párt, akik a gyanú szerint egy este alatt három szomszédos házba is betörtek Újszilváson. A lopott dolgokkal otthonosabbá kívánták tenni bérelt lakásukat-vallották.

Egy újszilvási férfitól érkezett a bejelentés az Abonyi Rendőrőrsre 2021. augusztus 29-én délelőtt, mivel reggelre lesújtó látvány fogadta, házának ajtaját befeszítették, gázpalackját ellopták.

A helyszínre érkező rendőrök minden lehetséges és használható nyomot, adatot rögzítettek, az összes létező tanút felkutatták és meghallgatták. Hamar körvonalazódni látszott, még két házba törtek be ismeretlenek a szomszédságban. Mindent vittek, ami mozdítható volt, halkonzervtől a vérnyomásmérőig, hűtőtől a villanyborotváig több százezer forint kárt okozva a sértetteknek. 

Az újszilvási körzeti megbízottat személyismerete nem hagyta cserben, a ceglédi nyomozók az abonyi rendőrökkel szerveztek közös akciót 2021. szeptember 2-án. A sorozatbetörésekkel összefüggésbe hozható, 34 éves O. Zsoltot és párját a 29 éves Sz. Ágnest lakóhelyükön elfogták és előállították. A pár otthonában a nyomozók kutatást tartottak, az ellopott tárgyak nagy részét megtalálták és lefoglalták.

Kihallgatásukon a terhükre rótt bűncselekményeket egybehangzóan elismerték, a gyanúsítások ellen panasszt nem tettek. Elmondták a rendőröknek, hogy közösen határoztak úgy, hogy a betörésekből megszerzett tárgyakkal teszik majd otthonosabbá és élhetőbbé bérelt lakásukat.

A párral szemben a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett lopás vétsége, és üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam