Elterelte a sértett figyelmét, majd kirabolta

2014. 12. 16., k - 08:34
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök vádemelési javaslattal lezárták a nyomozást.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Julianna 21 éves ceglédi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 21 éves nő 2014. június 25-én a délelőtti órákban megjelent a sértett ceglédi házánál. A 91 éves férfi a gyanúsítottat látásból ismerte, mivel korábban többször járt nála és használt ruhákat adott a nőnek. A sértett K. Juliannát beengedte a lakásba, aki elterelte a férfi figyelmét és az egyik szekrényből eltulajdonított egy borítékot, melyben több százezer forint készpénz volt. Ezt követően a gyanúsított egy másik szobában magához vett egy arany gyűrűt is. Ekkor az idős férfi rászólt a nőre, hogy tegye vissza az ékszert, azonban a gyanúsított ennek nem tett eleget, hanem megszorította a sértett kezét és távozott a lakásból.

A ceglédi rendőrök K. Juliannát másnap elfogták, előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A Ceglédi Járásbíróság 2014. június 27-én elrendelte a 21 éves nő előzetes letartóztatását.

A gyanúsított ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak