Eltörte az édesanyja kezét

2014. 10. 11., szo - 09:22
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szarvasi Rendőrkapitányság vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki megcsavarta és eltörte az édesanyja kezét.

A Szarvasi Rendőrkapitányság Gyomaendrődi Rendőrőrse súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy férfi ellen, aki 2014. június 24-én bántalmazta az édesanyját. M. József aznap délután ittas állapotban ment haza és az egyik szobában az édesanyja mellé ült televíziót nézni. Fél óra elteltével minden előzetes szóváltás nélkül felállt, odalépett az anyjához, megragadta a jobb csuklója környékét és megcsavarta. A nő keze reccsent egyet, a fia pedig elengedte őt. Ezután már nem bántotta a nőt, nem is szóltak egymáshoz az este folyamán. A sértett, mivel fájlalta a kezét, másnap ment az orvoshoz. Ott derült ki, hogy súlyos sérülést szenvedett, eltört a keze. A rendőrök a bejelentés után megkezdték az adatgyűjtést, kihallgatásokat, szakértői véleményt szereztek be. M. József dévaványai lakost gyanúsítottként hallgatták ki, aki elismerte, hogy ő bántalmazta az édesanyját, de tettére nem tudott magyarázatot adni.

 

A Szarvasi Rendőrkapitányság Gyomaendrődi Rendőrőrse a 27 éves férfival szemben folytatott nyomozást 2014. október 9-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Szarvasi Járási Ügyészségre.      


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.