Eltűnésből emberölés - fotókkal, videóval FRISSÍTVE

2014. 01. 24., p - 11:12
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 45 éves tárnoki férfit vett őrizetbe a rendőrség.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya C. Zoltán 45 éves tárnoki lakos ellen.

 

Egy 36 éves tárnoki nő eltűnéséről volt férje 2013 májusában tett bejelentést az Érdi Rendőrkapitányságon. Az eltűnés körülményeit a közigazgatási eljárás szabályai szerint vizsgálták. A bejelentő elmondása szerint volt felesége 2013. április 14-én ismeretlen helyre távozott és az autója is eltűnt.

 

A járművet állampolgári bejelentés alapján a rendőrök egy tatabányai garázsban 2014. január 22-én megtalálták. Az adatgyűjtés során az is kiderült, hogy a garázst az eltűnt nő ismerőse, C. Zoltán bérelte ki 2013. április 24-én. A 45 éves férfit a nyomozók ismét kihallgatták a nő eltűnésével kapcsolatban, vallomása közben többször ellentmondásokba keveredett. Végül bevallotta, hogy miután a 36 éves nő 2013. április 14-én átment hozzá, veszekedni kezdtek, majd megölte. A holttestet az épület alagsorában elrejtette.  Az általa megmutatott helyen a rendőrök megtalálták az áldozat holttestét.

A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.


Kapcsolódó oldalak