Elütötte a gyalogost

2017. 03. 15., sze - 07:02
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos sérüléseket szenvedett egy úttest mellett gyalogló nő, akit egy tehergépjármű sofőrje sodort el járműszerelvényével.

A nyomozás adatai szerint 2017. január 23-án 23 óra 50 perckor egy 39 éves győri férfi közlekedett tehergépjárművével Pápa felől Győr irányába, a 83-as számú úton. Haladása során az 54+466. kilométerszelvénynél járműve sebességét nem a belátható útszakasznak megfelelően választotta meg, így későn észlelte - a vele azonos irányban - az úttest jobb szélén gyalogosan közlekedő, sötét ruházatú nőt. A baleset elkerülése miatt a tehergépjármű sofőrje a bal oldali forgalmi sávba kormányozta a járműszerelvényt, de a vontatmánya elejének jobb sarkával elsodorta gyalogost, aki 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

 

A járművet vezető 39 éves férfit a Győri Rendőrkapitányságon közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

A Győri Rendőrkapitányság a férfival szemben folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

 


Kapcsolódó oldalak