„Elvágom a torkod! Tíz részre váglak szét!”

2022. 12. 06., k - 07:08
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Késsel támadt menyasszonyára egy holland férfi Békéscsabán. A rendőrök fél nap alatt elfogták. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és a büntetőeljárás iratait továbbította az ügyészségre.

Emberölés kísérletével gyanúsít a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egy holland állampolgárt. A 34 éves férfi 2021 novemberében menyasszonyával átutazóban volt Békéscsabán. Bulgáriába akartak vonattal eljutni, mert a férfi ott akart munkát vállalni. A pár 2021. november 24-én este a vasútállomáson, egy sörözőben töltött időt, a férfi italozott és a viselkedése miatt kiküldték. Taxiba ültek, visszaindultak abba a hotelbe, ahol megszálltak, de a vőlegény útközben erőszakossá vált. Fenyegette a menyasszonyát, azt mondta neki, hogy megöli és tíz részre vágja szét, majd menet közben kinyitotta a kocsi ajtaját. Ekkor a taxi sofőrje megállt, a férfi kiszállt, behajolt a hátsó ülésen és megütötte a nőt. A taxis a másik ajtón kiengedte a bántalmazott nőt, a párja pedig egy bicskával a kezében kergetni kezdte az autó körül, eközben a nyakán, valamint a mellkasán is megsebesítette. Többen tanúi voltak ennek, a nőt két férfi felvette az autójába és közben értesítették a rendőrséget. Vőlegénye elmenekült, de a rendőrök másnap délelőtt Békéscsabán, a vasútállomás közelében elfogták és őrizetbe vették, jelenleg is letartóztatásban van. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ellene emberölés bűntett kísérlete miatt indított nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2022. december 5-én továbbították az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.