Elveszített értékek, gyanúsított megtalálók
Vádemelést javasol a Békéscsabai Rendőrkapitányság egy férfi ellen, aki pénztárcát talált, de nem juttatta vissza a tulajdonosának. Közben bíróság elé állítottak egy másik férfit, aki őrizetlenül hagyott pénzzel teli borítékot lopott el.
A Békéscsabai Rendőrkapitányságon 2013. június 13-án gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki három héttel korábban talált egy pénztárcát. Először a tárca tulajdonosára figyelt fel, aki a földön feküdt, és nem tudott felállni. A 21 éves békési H. Imre elmondása szerint megnézte, hogy a férfi nem szorul-e segítségre. Miután úgy ítélte meg, hogy nem, tovább ment, és pár lépéssel arrébb meglátta a pénztárcát, ami a földön fekvő férfié volt. Talált benne egy bankkártyát, amely mellett ott volt a PIN kód, így könnyedén leemelte a hozzá tartozó számlán lévő pénzt, amit el is költött. A kapitányság H. Imre ellen büntetőeljárást indított készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozást a napokban lezárták, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították a Békéscsabai Járási Ügyészségre. Hasonló eset miatt állított bíróság elé a Békéscsabai Rendőrkapitányság egy 72 éves férfit. A békéscsabai N. János 2013. augusztus 9-én az ügyeit intézte az egyik pénzintézetben, amikor felfigyelt rá, hogy valaki az ügyféltérben lévő asztalon felejtett egy borítékot, amelyben pénz volt. Felvette, majd a táskájába tette és elvitte. A rendőrök még aznap előállították, és a pénzt hiánytalanul lefoglalták tőle. A 72 éves N. János ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, majd 2013. szeptember 5-én a Békéscsabai Járásbíróság 1 évre próbára bocsátotta. Közben a férfi, aki a takarékszövetkezetben felejtette a borítékot, és végül a nyomozóktól visszakapta a pénzét, levélben mondott köszönetet a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetőjének a gyors és eredményes rendőri intézkedésért.