Elvették egy 16 éves fiú telefonját
A szigetszentmiklósi nyomozók két fiatalkorú fiút fogtak el. Harmadik társukat még keresik.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán egy 17 éves dunaharaszti fiú és társai ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint három dunaharaszti férfi 2015. április 7-én 20 óra körüli időben ment oda Dunaharaszti egyik utcájában a 16 éves sértetthez. Közülük ketten lefogták a fiút, míg harmadik társuk elvette a nála lévő mobiltelefont, majd a helyszínről gyalog elmentek.
A bejelentést követően a szigetszentmiklósi nyomozók megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, melynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akik közül egy 16 éves és egy 17 éves helyi fiatalt 2015. április 7-én 22 óra körüli időben elfogtak és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra előállították őket.
Harmadik társukat, K. Tibor 20 éves dunaharaszti lakost még keresik a rendőrök.
A nyomozók egy negyedik személytől – akit tanúként kihallgattak - lefoglalták a sértettől eltulajdonított telefont.