Embercsempészés miatt vették őrizetbe
A szerb állampolgárságú férfit a Pest megyei rendőrök fogták el.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 40 éves szerb állampolgárságú férfi ellen.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Dabasi Autópálya Alosztály járőrei 2015. június 9-én 11 óra körüli időben az M5-ös autópálya 29-es kilométerszelvényénél – a Budapest felé vezető oldalon – intézkedés alá akartak vonni egy svájci forgalmi rendszámú gépkocsit. A jármű vezetője a megkülönböztető fény- és hangjelzés ellenére nem állt meg, hanem gyorsítani kezdett, majd a leállósávban - jobbról megelőzve az autópályán közlekedő gépkocsikat - továbbment. A Pest megyei rendőrök az autó után mentek, majd Budapest XIX. kerületében, a Határ úton a jármű elé hajtottak és ezzel megállásra kényszerítették.
A gépkocsi vezetőjét, egy 40 éves szerb állampolgárságú férfit a járőrök intézkedés alá vonták, majd elfogták és előállították. A Pest megyei nyomozók ezt követően gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint – ismeretlen társával együtt – két gépkocsival összesen 9 iraki és 1 szír állampolgárságú személyt 1500 euró/fő ellenében Ausztriába szállítottak volna. A külföldi állampolgárok nem rendelkeztek jogszerű beutazási- és tartózkodási engedéllyel Magyarország területére, ezért őket a további intézkedések megtétele céljából a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, valamint a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatal munkatársai részére átadták.
A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásának elrendelését. Ellene a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.