Embercsempészt fogtak a zalai rendőrök

2015. 07. 05., v - 09:16
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A román férfi huszonöt embert akart átcsempészni a határon.

A letenyei határon jelentkezett kilépésre 2015. július elsején 22 óra 45 perckor az a 21 éves román férfi, akinek autójában huszonnégy iraki és egy szír ember utazott. Az utasok ellenőrzése során kiderült, hogy nem rendelkeznek a magyar határ átlépéséhez szükséges okmányokkal. A rendőrök a 21 éves járművezetőt és huszonöt utasát elfogták, majd előállították a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra. A sofőrt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki; azzal védekezett, hogy a jármű csomagterében lévő emberekről nem volt tudomása, ő úgy tudta zsákokat szállít.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 21 éves román férfi ellen, akit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vettek. A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. július 3-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.


Hírfolyam

 

A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.

 

Összehangolt akció Hajdúhadházon

Célkeresztben volt körözött személyek elfogása, kábítószer-bűncselekmények felderítése és közlekedési szabálysértők kiszűrése a forgalomból.

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.