Embercsempészt fogtak el a hajdú-bihari rendőrök – képekkel
Egy török férfi illegálisan akart koszovói állampolgárokat Németországba vinni.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúböszörményi és Hajdúnánási Autópálya Alosztályának járőrei 2014. október 26-án 18 óra körüli időben az M3-as autópálya Polgári pihenőjénél megállítottak egy német rendszámú Mercedes típusú kisteherautót és igazoltatták a jármű 60 éves török sofőrjét. Az ellenőrzést végző rendőrök kinyittatták a férfival a jármű rakterét, melyben 26 illegális migráns személyt találtak.
A járőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították a gépjárművezetőt, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt a megalapozott gyanú szerint a koszovói állampolgárokat Debrecenből illegálisan akarta Nyugat-Európába vinni, ahol az utasok célja Németország lett volna.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 60 éves török állampolgár ellen, akit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A 10 férfit és 8 nőt, valamint 8 gyermeket a rendőrök átadták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóság munkatársainak a további eljárás lefolytatása céljából.