Emberkereskedelem és kényszermunka

2022. 12. 08., cs - 10:53
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baranyai rendőrök egy testvérpárt gyanúsítanak azzal, hogy prostitúcióra kényszerítettek két fiatalkorú lányt Pécsett.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2022. december 6-án délután Pécsett fogták el azt a két férfit, akik a gyanú szerint hirdetést adtak fel internetes oldalakon, ahol két 17 éves lányt szexuális cselekmények végzésére ajánlottak fel. A nyomozók megállapították, hogy a 39 éves férfi és 35 éves testvére kihasználva a fiatalkorúak kiszolgáltatott helyzetét anyagi haszonszerzés céljából rendszeres szexuális cselekményt végeztettek velük, majd az ebből származó pénzt a lányoktól elvették, azt felélték.

Elfogásukat követően előállították őket a rendőr-főkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták őket. A rendőrök mindkét férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsenek azonosítani!

A keszthelyi nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Bújócska

Ruhák alá bújt egy gyanúsított, amikor a Kunhegyesi Rendőrőrs szolgálatos állománya elszámoltatni érkezett. Őrizet lett a vége.

 

Keressük Farkas Nórát

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 42 éves nő megtalálása érdekében.