Emberkereskedelem és kényszermunka Pécsett

2022. 10. 26., sze - 12:23
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy család három tagja kényszerített munkavégzésre két férfit, a rendőrök őrizetbe vették őket.

A Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2022. október 25-én délután Pécsett fogták el azt a családot – két férfit és egy nőt –, akik a gyanú szerint egy kiszolgáltatott helyzetben lévő 39 éves férfit 2017 őszétől közel két éven át fenyegetéssel munkavégzésre kényszerítettek. A nyomozók megállapították azt is, hogy 2018 óta a család pécsi házánál élt egy 70 éves férfi is, akit rendszeres előny szerzése céljából szintén munka jellegű tevékenység végzésére bírtak rá.  A két sértett ezért cserébe szállást és ételt kapott, azonban mindkettőjüket szoros felügyelet alatt tartották.

Az 50 év körüli szülőket, valamint 25 éves fiúkat elfogásukat követően előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A rendőrök mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.