Emberölés a szőlőhegyen

2023. 12. 19., k - 12:16
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűncselekmény áldozata lett egy 69 éves férfi Szigetvár-Becefán. A rendőrök a feltételezett elkövetőt, egy 48 éves nőt a helyszínen elfogták.

A rendőrségre 2023. december 19-én hajnalban érkezett bejelentés, hogy Szigetvár-Becefa településen, a szőlőhegyen az egyik présház bejáratánál holtan találtak egy férfit.

 

A rendőrök a szemle során megállapították, hogy a halálát idegenkezűség okozta.

 

A feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták, a nő elszámoltatása és a körülmények tisztázása folyamatban van.

 

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt indított nyomozást.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.