Emberölés Apajon
Előzetes letartóztatásba került az a 30 éves férfi, aki a gyanú szerint megölte élettársát.
Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. Gyula 30 éves tatárszentgyörgyi lakos ellen.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. augusztus 6-án 7 óra 19 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy apaji családi házban elhunyt egy 52 éves nő. A beszerzett adatok, valamint a helyszínre érkezett orvos elsődleges véleménye alapján a sértett halálát idegenkezűség okozta.
Az örkényi rendőrök az üggyel összefüggésben néhány órával később tatárszentgyörgyi otthonában elfogták és előállították a 30 éves férfit. A nyomozók V. Gyulát őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - szóváltást követően - olyan súlyosan bántalmazta az 52 éves élettársát, hogy a nő ennek következtében elhunyt. A férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az illetékes bíróság 2015. augusztus 8-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Ellene a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.