Emberölés: befejezett nyomozás

2023. 10. 06., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Élettársát ölte meg egy férfi a megalapozott gyanú szerint tavaly áprilisban a XIV. kerületben, miközben a nő kisfia is a lakásban volt. A gyilkosság után az elkövető egy szuperhős filmre ült be az anyjával, a budapesti nyomozók a moziban fogták el. Az eljárást most fejezték be.

Budapest XIV. kerületében, lakásában fojtottak meg egy 30 éves nőt 2022. április 3-án. A rendőrséget az áldozat kilencéves fia hívta, aki a bűncselekmény idején a másik szobában volt. A feltételezett elkövetőt a bejelentéstől számított három órán belül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály és Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói egy fővárosi moziban fogták el.

 

Az adatok szerint a 32 éves férfi, aki a nő új élettársa volt, vitát és dulakodást követően puszta kézzel fojtotta meg az asszonyt. C. Károlyt emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe, majd a gyanúsítást kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésére is kiterjesztették. A budapesti életvédelmi nyomozók az eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat megküldték az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.