Emberölés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt kell felelnie a Vas megyei férfinak

2019. 06. 17., h - 07:28
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, lőfegyver okozta sérülések miatt kért orvosi segítséget egy Fejér megyei férfi 2018. szeptember 10-én. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi agancs vásárlása miatt utazott Vas megyébe. Az eladó egy, Szemenye melletti erdős területet jelölt meg találkozási pontként, a számára egyébként nem ismeretlen férfinak. A terület megközelítése során a vevő a járművéből kiszállt és nem sokkal később lövések dördültek. A férfi fejét és a vállát érték a lövések, melyek következtében az orvosi vélemény szerint életveszélyesen megsérült, továbbá a személygépkocsin is lövések okozta sérülések keletkeztek.

A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 23 éves férfit elfogták, majd előállították a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerő vallomást tett. Az ügyben – a férfi őrizetbe vétele mellett – emberölés kísérlete bűntett elkövetésének, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a Vas Megyei Főügyészségnek megküldte.


Hírfolyam

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

 

Közös felelősségünk a gyermekek védelme

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére.

 

Beszámolt a rendőrfőkapitány

Dr. Szijártó István r. dandártábornok beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.

 

Az életét kockáztatta

Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.

 

Vendégként érkezett, tolvajként távozott

Egy 79 éves kecskeméti férfi jóhiszeműen fogadta be távoli rokonát otthonába – azzal a megállapodással, hogy a férfi gondozza őt, cserébe pedig lakhatást biztosít számára. A szívességet a rokona lopással hálálta meg.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.