Emberölés Ózdon

2014. 07. 17., cs - 15:36
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 56 éves ózdi asszonyt gyanúsít a rendőrség a bűncselekmény elkövetésével.

Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást 2014. július 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az akkor még ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás kiinduló adatai szerint 2014. július 15-én 13 órát megelőzően egy ózdi társasházban egy késsel olyan súlyosan bántalmaztak egy 48 éves férfit, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A bevezetett forrónyomos intézkedések eredményeként a rendőrök 72 óra leforgása alatt azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 56 éves Sz. Lászlónét, aki maga is megsérült a volt élettársával folytatott végzetes vita során.

 

A 2014. július 17-én bűnügyi őrizetbe vett ózdi terhelttel szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak