Emberölés Pécsett

2018. 11. 25., v - 06:06
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összevesztek, majd leszúrta vitapartnerét egy 61 éves férfi.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központjába 2018. november 24-én 18 óra 59 perckor érkezett bejelentés arról, hogy holttest van egy pécsi lakásban. A helyszíni szemle és az elsődleges adatok alapján az 57 éves sértett halálát idegenkezűség okozta. A rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésben egy 61 éves pécsi férfit fogtak el a helyszínen, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy 2018. október 22-én délután otthonában összeveszett ismerősével, majd egy késsel megsebesítette vitapartnerét, aki életét vesztette. Ezt követően a holttestet egy szőnyeggel letakarta, amely ezután több mint egy hónapig feküdt a lakásban.

A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.