Emberölés Rákospalotán – Frissítve

2019. 08. 11., v - 13:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapesten, a XV. kerületben a Zrínyi utcában egy 51 éves férfit megöltek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. augusztus 11-én 7 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapesten, a XV. kerületben a Zrínyi utcában egy családi házban egy holttestet találtak. 

A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. 

A bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtés eredményeként a rendőrök Lónyánál 2019. augusztus 11-én 10 óra 30 perckor a bűncselekménnyel összefüggésben elfogtak három férfit, akik az országhatárt Ukrajna irányába megpróbálták átlépni.

Az elfogott három férfi elszámoltatása folyamatban van.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.